fbpx

A kutya behívása 5 lépésben

Gondot okoz számodra megtanítani a kutyát hívásra visszajönni? Vagy már megtanítottad őt és azt is tudod, hogy a behívás élethosszig tartó tanulás és gyakorlás a kutyával.

Íme 5 tipp amire érdemes figyelni a behívás tanításánál:

1. FIGYELJ A KÖRNYEZETRE!

A tanítást érdemes olyan ingerszegény környezetben elkezdeni, ahol a kutya figyelmét nem vonja el (vagy nagyon nehezen vonja el) más, nálunk és a jutalomfalatnál érdekesebb dolog. Főként a behívásnál a legnagyobb kihívás a környezet. Ingergazdag, szagokkal teli, hangokkal, emberekkel, más kutyákkal zavart környezetben kutyánk figyelme nehezen fog ránk koncentrálódni. A környezet és az ott zajló események úgymond érdekesebbek lesznek számára, mint mi magunk. Tehát kezdjük kutyánk tanítását olyan helyen, ami számára már ismert környezet, így figyelmét könnyebben ránk tudja fókuszálni. Később természetesen ingergazdagabb, a kutya számára nagyobb kihívást jelentő környezetben is lehet tanítani, sőt érdemes fokozni. De mindezt csak azután, miután kutyánkat magunkhoz tudjuk hívni a kisebb kihívást jelentő környezetben.

2. IGAZÍTSD A TANÍTÁST A KUTYÁD KÉPESSÉGEIHEZ!

Érdemes szem előtt tartani, hogy a kutyák ragadozó állatok és ez meghatározza mire képesek fizikailag és mentálisan. Zsákmányszerző ösztönük ott van bennük. Az érzékszerveik is ehhez adaptálódtak. A zsákmányszerző ösztönt figyelembe véve, a kutyák tanítását nagyon jól meg lehet alapozni étellel, mivel a legtöbb esetben az élelmet megszerezni és élelemhez jutni alapvetően szeretnek. Emellett az érzékszervek képességeit a behívás tanítása esetében érdemes figyelembe venni:

– SZAGLÁS: Jutalomfalattal könnyű egy kutyát az “orránál fogva” megvezetni. Ezt tapasztalhatod a SzimatONline “Kutya tanítása erőszak- és büntetésmentesen tudástár” minikurzus gyakorlatában is.

– HALLÁS: Használjunk figyelemfelkeltő hívószót, ultrahanos sípot vagy füttyszót, cuppogást. (bővebben 4. tippnél olvashatsz erről). Emellett a kutya nevének kimondásával könnyű a hallására hatva a figyelmét felkelteni (persze csak akkor, ha kutyánk már tudja a nevét 😉 ). Fontos, a kutya nevét csak indokolt esetben mondjuk ki. Ha sokszor indokolatlanul mondogatjuk és sokat emlegetjük úgy, hogy nincs mögötte kérés vagy tartalom, akkor egy idő után kevésbé fog figyelni ránk, és ez igaz a hívóazó vagy az untrangos síp használatára is.

LÁTÁS: A kutyák a mozgás érzékelésére nagyon kiélezettek. Egy előttük elfutó kisállat pl. mókus már fel tudja bennük ébreszteni a vadászösztönt, de akár egy guruló labda is. Érdemes ennek ismeretében behívás közben mozogni, így a kutyánk figyelme jobban ránk koncentrálódik. Ha csak egy helyben állunk, kutyánk figyelme könnyebben elkalandozik és nem leszünk számára annyira érdekesek mint a környezet.

3. FOKOZATOSAN NÖVELD A TÁVOLSÁGOT!

A behívás gyakorlását érdemes úgy kezdeni, hogy a kutya rövid pórázon sétál vagy csak áll mellettünk. A kutyánk és köztünk lévő távolság minimalizálásával könnyedén magunkhoz tudjuk hívni, hiszen kutyánk nem tud annyira eltávolodni tőlünk, hogy a környezet izgalmai elcsábítsák őt. Így hosszú pórázon akkor kezdjük el a behívást gyakorolni, amikor rövid pórázon már megy. Póráz nélkül pedig akkor, amikor hosszú pórázon már megy, vagy ismert (ingerszegény környezetben) zárt helyen tanítjuk kutyánkat. Tartsd szem előtt: a távolság növelésével a kutya figyelmét nehezebb visszahozni.


Próbáld ki a gyakorlatban a behivás tanítását SzimatONline!

Persze maradhatsz az elméletnél is… de a valódi változást tapasztalás útján éred el.
A Behívás- kihívás minikurzuson erős alapokat sajátítasz el a sikeres behíváshoz, napi pár perces gyakorlással.




4. LEGYEN EGYÉRTELMŰ A KUTYA SZÁMÁRA A HÍVÓSZÓ!

Sokszor a behívás ott bukik el, hogy következetlenül, más szavakkal hívjuk oda magunkhoz kutyánkat. Érdemes ugyanazt a szót használni a behívások alkalmával. Mondjuk ezt a szót kutyánk neve után, így ha már tudja kutyánk a saját nevét, akkor az új szóval könnyebben összekapcsolja azt, és hamarabb megérti mit is jelent az új szó.
A másik buktató a hangsúly és hanglejtés. Ha idegesebbek vagyunk megváltozik a kimondott szó hangsúlya, hanglejtése. Ugyanígy, ha szomorúak vagyunk, vagy vidámak, és így tovább. Ezt a kutyák megérzik,különbséget tudnak tenni. Itt lép be a tudatosság, mint kulcsfontosságú eleme a behívásnak. Figyeld önmagad és a hangulatodtól függetlenül, ugyanazzal a hanglejtéssel és hangsúllyal hívd a kutyát. Ez nagyon nehéz feladat az emberként megtanulni. Éppen ezért van egy segédeszköz, mellyel minden esetben ugyanazt a hangot hallja meg kutyánk, hangulattól és lelki állapotunktól függetlenül. Ez pedig a síp. Érdemes használni. Vagy ha nem is sípot, akkor füttyszót vagy cuppogást, valami hangot, amit minden esetben ugyanúgy tudunk produkálni.
Emellett az egységes szó és hangsúly, vagy hang sem lesz elégséges, ha ideges vagy. Ideges vagy bizonytalan emberkehez nem szívesen mennek oda a kutyák, és ezt akár szagról is képesek érzékelni a kutyák. A nyugalmat és magabiztosságot, a kiegyensúlyozottságot keresik ők is, csakúgy mint mi emberek, ők is azokhoz az emberekhez vonzódnak akiben lüktet a pozitív energia. Szóval ha azt szeretnénk, hogy kutyánk szívesen kerrese a társaságunkat, mindenképpen fordítsunk kellő figyelmet saját magunk jóllétére. 😉

5. LÉGY TÜRELMES, IDŐZÍTS PONTOSAN ÉS HALADJ FOKOZATOSAN A KUTYA TANÍTÁSÁBAN!

Összefoglalva a behívást fokozatosan érdemes tanítani térben, időben és távolságban is betartva a lépésről lépésre elvet. Sok türelemmel és a rászánt idővel az eredmény nem marad el.
Térben: Eleinte ingerszegény környezetben, majd ha már ott jól megy, akkor egy fokkal nehezebb, ingergazdagabb környezetben tanítsuk kutyánkat.
Időben: Érdemes kijelölt tanítási időt tartani a kutyának, amikor a kutyával a behívást gyakoroljuk. A pontos időzítés fél siker. Eleinte akkor hívjuk vissza a kutyánkat, amikor nem vonja el a figyelmét a környezet. Ebben is segít, ha kijelöljük a tanítás idejét és célzottan gyakorlunk vele akkor, amikor a kutya figyelmét könnyedén magunkra tudjuk irányítani. Ez napi 2-10 perc időtartamú gyakorlás, más feladatokkal, trükkökkel színesítve a tanítást.
Távolságban: Kezdd a behívás tanítást rövid pórázon, majd fokozatosan hosszabb pórázon (5-10 méteres). Később fokozd a kihívást, ne rögtön. 😉

Gyakorlás közben egyre egyértelműbbé válik majd számodra, hogy a kutyák is hibáznak. Lesz hogy félreérti a kérésedet, lesz hogy elfárad és nem tud koncentrálni… Ne várd el tőle, hogy mindig a top-on legyen és egy sikeres gyakorlás után, ne várd, hogy ő élete végéig sikeresen, egy szóra visszajön majd hozzád. A kutyád szervezetének is szüksége van regenerálódásra, és ugyanúgy öregszik az idő előrehaladtával mint Te magad. Ezért fontos, hogy gyakorolj vele és felismerd hogyan tudsz vele úgy kommunikálni, hogy megértsen téged és Te magad megtanuld a behívást a mindenkori képességeihez tudd igazítani. Gyakorolj sokat a kutyával, építsd a kapcsolatot, játssz vele, legyen sok-sok közös jó élményetek, ami összekovácsol annyira, hogy boldogan térjen vissza hozzád és keresse a társaságodat.

+1 tipp: ÖNKONTROLL vs. BEHÍVÁS
A behívás tanítása nem old meg minden problémát és élethelyzetet. A behívás mellett sok egyéb feladat és gyakorlat segít kialakítani a kutyával a kölcsönös bizalmat, kommunikációt és azt, hogy önmagát képes legyen visszafogni, akkor amikor az ösztönök felébrednek benne.

Próbáld ki a gyakorlatban a behívás tanítását SzimatONline!

Persze maradhatsz az elméletnél is… de a valódi változást tapasztalás útján éred el.
A Behívás- kihívás minikurzuson erős alapokat sajátítasz el a sikeres behíváshoz, napi pár perces gyakorlással.

A SzimatONline kutyaoktatás, közösség, inspiráció és gyakorlati tanulás a kutyáddal együttahol a személyes fejlődésed is teret kap. Egyensúlyban a természet ritmusával és a tudományos kutatások eredményeivel. 100% erőszak- és büntetésmentes tanítással a stresszmentes kutyás életért.

Szeretettel várlak tanulni a kutyáddal együtt,
Varga Réka biológus és kutyaoktató

#tudatosság #jelenlét #önismeret #szeretet #bizalom #együttműködés #erőszakmentesen és #büntetésmentesen a kutyaoktatásban


Az írást olvashatod a kutyaoktatoblog.hu oldalon és a virtualiskutyaiskola.hu/blog oldalon is. Minden jog fenntartva! A szöveg másolása, többszörözése, magán- és üzleti célú felhasználása tilos a szerző, Varga Réka, írásbeli beleegyezése nélkül. A kutyaoktato.blog.hu oldalon és a virtualiskutyaiskola.hu/blog oldalon található cikkek linkje szabadon megosztható, ugyanakkor a tartalmak másolása, egy-egy részlet kiragadása tilos a szerző írásbeli engedélye nélkül. A jogtalan felhasználás jogi következményeket von maga után.

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal is:

Facebook

Az oldal tartalmának másolása tilos!