fbpx

Triflakutya vizsga

Nagy fába vágjuk a fejszénket #Robinson kutyámmal: megérkeztek a gombák, már a szagvételezés is megtörtént.
A minap az egyik fiók mélyéről kezem ügyébe került a gyűjtési naplóm (ez egy füzetecske amit a nébih ad ki azoknak akik képesítést szereznek földalatti gombák gyűjtéséhez). A kiállításának éve 2015 volt. Robinsont rá egy évre fogadtam örökbe azzal a céllal, hogy gombász kutyát nevelek belőle.. és azóta ismét eltelt egy év.
Most végre elérkezettnek látom az időt.
Célul tűztem ki, hogy 2018-ban a gombásznaplómba legalább egy bejegyzés kerüljön Robin közreműködésével. Hosszú út vezetett idáig, a Láthatatlan Póráz Módszerrel lefektettük az alapokat. Úgy érzem, már mindketten készen állunk rá, hogy közös aktivitást találjunk és az idő kereke túl gyorsan forog ahhoz, hogy tovább késlekedjünk.
6 hetünk van felkészülni.
Mivel még sosem készítettem fel kutyát szarvasgomba kereső vizsgára, így remek kihívás és kísérletezési időszak ez számomra. És mi több, legalább kiderül, hogy Robinnak és persze nekem mennyire fekszik ez az egész “hobbi”. 🙂
Szeretném megosztani Veletek az információkat, a felismeréseket, élményeket a tanulás menetéről, a szarvasgombák világáról és arról, hogy egyátalán miért és miként érdemes ebbe belevágni. Itt a fb oldalamon végigkövethetitek a 6 hetes felkészülésünket és további hasznos információkat osztok meg a szarvasgombászásról.  A tanulási terv már készen áll és mi is. Hamarosan stratolunk!

JELENTKEZZ a TriflavadászON online kurzusra. Bővebb információ:
http://szimatonline.hu/

#trifla #triflakutya #szarvasgomba #triflavizsga #kutyavizsga #lpm&p #lathatatlanporaz #stepbystep

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal is:

Facebook

Az oldal tartalmának másolása tilos!