9. nap – MIÉRT EZ A FELADAT? #szimat

A szimatolás tevékenységét kétféle irányba tereljük: egyrészt a koncentráció irányába, amit a jutalomfalatos tanítás feladatai adnak, másrészt a vadászösztön játékos megélésébe, amit a kutyával a közös játék ad. Mindkét tevékenységben hol aktívabban, hol passzívabban használja az orrát a kutyánk.

Amit a második feladatsorban már tapasztalhatsz: a koncentrációt (feladatok) és a játékos vadászatot (közös játék) összekapcsoltuk egymással. Ez segít abban, hogy a kutyánk figyelmét könnyedebben elnyerjük miközben játszunk vele. És ezáltal a játék közös élmény lehet melyben a kutyánk figyel minket, és mi is őt. Így biztonsággal élheti meg a kutatás iránti vágyát, és a mentális egyensúlyt is könnyebben tudjuk biztosítani a kutyánk számára. 

A mai napon a távolság növelésével fokozzuk az eddig tanultakat. De most még “csak” a koncentráció terén: a helyben maradás feladatban. 

Itt teszünk egy lépést, hátrálva, és még a leguggolás mozzanatát is belecsempésszük, ami különösen nagy kihívás lehet a kutyánk számára. Ezért rögtön felállunk és visszalépünk hozzá, hogy segítsük őt a tanulásban és megértésben. Majd lépésenként növelni kezdjük a távolságot. Kölyökkutyáknál 3 lépésig, felnőtt kutyáknál 5 lépésig.

FONTOS, hogy a helyben maradásban hagyd, hogy a kutyád bármikor változtasson pózt! A lényeg, hogy a kijelölt helyen (jelen esetben a leterített pokrócon/ törölközőn) tudjon maradni, olyan módon, ami számára kényelmes. Ezzel tudod őt támogatni, és a motivációt fenntartani. Ha úgy látod, magától nem változtat testpózt, kérd tőle egy másik pórzt (egy falattal vezesd bele pl. a fekszik pózba, ha az ül pózban már mocorogni kezd). Ezzel is meg tudod neki mutatni azt, hogy ez a feladat arról szól, hogy a kijelölt helyen maradjon, nem arról, hogy a pózt tartsa ki.

A helyben maradást követi a játék ideje, ami segít feloldani és átmozgatni a kutyánkat. A mozgás és a játék öröme a helyben maradás feladatát kedveltebb tevékenységgé varázsolja. Bátran csempéssz a játék idejébe simogatást, kellemes érintést, amit a kutyád szeret. A helyben maradás után jól tud esni neki. 🙂  

A fókusz ma ezen van, minden más változatlan. Szilárdítjuk az alapokat ahhoz, hogy a kutyánk a játékot és a feladatot is szívesen fogadja a velünk töltött időben.

Mindeközben légy türelmes a kutyusoddal, és lassíts a tempón, ha nem tudja követni a 14 napos tanulást: tarts több pihenőnapot, vagy akár hívd elő az első nap lépéseit, ha úgy érzed a kutyád motivációja lankadni kezd. Figyeld őt, figyeld a jelzéseit, és önmagadat egyaránt! A kutyád akkor fog a legszívesebben gyakorolni veled, ha Te is élvezed. 

Bármelyik lépésnél elakadsz, jelezd nekem a csoportban vagy e-mailben és érkezem az megoldások tárházával. 🙂