Családi, hobbi kutyák tanításánál törekszünk elérni, hogy a kutya tudjon minél több élethelyzetben figyelni és együttműködni a gazdájával, kommunikálni és a vadászösztönét megélni anélkül, hogy kárt tenne a környezetében, fajtársaiban, más állatokban vagy emberekben. Mindezek elérését támogatja a feladatok tanítása, melyek a figyelemkoncentráció és az önkontroll tanítása köré épülnek, – álló helyzetben és mozgásban is megtanítva– segítik a kutyát eligazodni az emberi világban.
Egy-egy feladat tanítása is részekre bontható, és általánosságban elmondható, hogy egy-egy feladat tanításának megfelelő kiindulási alapja, hogy a kutya kezdje el követni az emberi mozdulatokat. Ezt étellel (a tanításban ún. jutalomfalattal) és anélkül is el lehet érni.
A legtöbb kutya kölyökkorában motiválható a leginkább étellel, és ezt az érzékeny időszakot és egyben motivációt a kutya részéről, érdemes felhasználni a tanítás során. A kutya felnőtt korában a tanítás kiindulási alapja lehet a kézből etetés (kézből étel elfogadása). Miután a kutya elfogadja emberi kézből az ételt, az emberi kéz mozgatásával különböző pózokba tudjuk őt vezetni, és el tudjuk érni azt is, hogy kövesse az emberi kezet. Így tudunk fokozatokra építkezve egyszerűen tanítani. Például az alábbi fokozatokat követve:
Minta feladat felépítése:
1. lépés | 2. lépés | 3. lépés | 4. lépés | |
FELADAT LÉPÉSEI (feladat részfeladatokra bontása) | falat elfogadása kézből (kutya figyelmének felkeltése – emberi kézre irányuló figyelem több érzékszervvel: szem- látás, orr- szaglás, nyelv- ízlelés) | kézben tartott falat követése (kutya koncentrációjának fejlesztése – folyamatos étel kontaktussal fenntartott figyelem, kézmozdulat követése) | kézben tartott falat követése séta közben (kutya mozog és ember is mozog: séta) | kézben tartott falat követése és emberi mozgás követése (kézben tartott falat követéséről a figyelem átvezetése az emberi mozgásra) |
ISMÉTLÉSEK SZÁMA | 3x- mozdulatlan kézből kapja a falatot, amit rögtön megehet (pépes étel vagy egy falat a kézben) | 3x- kéz követése állandó étel kontaktussal (pépes étel vagy egy falat a kézben) | 3x- séta közben kéz követése állandó étel kontaktussal (pépes étel vagy egy falat a kézben) | 3x- séta közben kéz követése megszakított étel kontaktussal (pépes étel vagy egy falat a kézben) |
FOKOZATOK A TANÍTÁSBAN | emberi mozgás és mozdulatok : a. ember nem mozog – ember lassan sétál – ember tempósan sétál – ember fut b. emberi kéz kutya orrának magasságában – emberi kéz zsebre rakva vagy kutya orrától eltartvac. emberi kéz mozdulatlan – kéz lassú mozgása időtartam: feladat kérése 30 mp – feladat kérése 60 mp – feladat kérése 3 perc – …falatok odaadása: folyamatos étel kontaktus – falat odaadása megszakítással lépésenként – falat odaadása megszakítással 3 lépésenként – falat odaadása megszakítással 5 lépésenként – … távolság emberhez viszonyítva: közvetlen közelről (láb melletti sétánál nincs ebben fokozat)nyakörv/ hám és póráz használata: nyakörv/ hám és póráz nélkül – nyakörvvel/ hámmal – nyakörvvel/ hámmal és pórázzal gyakorolvakörnyezet / ingerek: bent a lakásban – ismerős csendes kinti környezetben – ismerős közepesen zajos/ mozgalmas kinti környezetben – ismeretlen csendes kinti környezetben – ismeretlen közepesen zajos/ mozgalmas kinti környezetben – ismeretlen zajos/ mozgalmas kinti környezetbenfalat minősége: pépes nedvesebb falatokkal – nedvesebb darabos falatokkal – száraz darabos falatokkalszavak használata: nincs szó a feladathoz kapcsolva, csak a mozgás és mozdulatokat követi a kutya – szó a feladathoz kapcsolva amikor a kutya csinálja a feladatot, követi a mozgást és a mozdulatokat – szó feladathoz kapcsolva, szó kimondásával előre kérni a feladatot a kutyától … … … | |||
FOKOZATOK A LÉPÉSEKBEN | egy helyben állva, kutyával szemben, kéz mozdulatlan, kutya eszi belőle a falatot – egy helyben állva, kutya mellett/ picit előrébb tőle, kéz mozdulatlan, kutya eszi belőle a falatot | egy helyben állva, kutyával szemben, kutya orrának magasságában a kéz, kéz lassan mozog, kutya nyalogatja/ eszi belőle a falatot miközben követi a kézmozdulatot, ami a láb mellé/ mögé vezeti őt – egy helyben állva, kutya mögött, kutya orrának magasságában a kéz, kéz lassan mozog, kutya nyalogatja/ eszi belőle a falatot miközben követi a kézmozdulatot, ami a láb mellé/ mögé vezeti őt | lassan mozogva (sétálva), kutya orrának magasságában a kéz, kéz a láb mellett követi a test mozgását, kutya nyalogatja/ eszi belőle a falatot miközben követi a séta tempóját – gyorsabban mozogva (sétálva), kutya orrának magasságában a kéz, kéz a láb mellett követi a test mozgását, kutya nyalogatja/ eszi belőle a falatot miközben követi a séta tempóját – gyorsan mozogva (kocogva), kutya orrának magasságában a kéz, kéz a láb mellett követi a test mozgását, kutya nyalogatja/ eszi belőle a falatot miközben követi a séta tempóját | lassan mozogva (sétálva), kutya orrának magasságában a kéz, kéz a láb mellett követi a test mozgását, kutya lépésenként eszi belőle a falatot miközben követi a séta tempóját – gyorsabban mozogva (sétálva), kutya orrának magasságában a kéz, kéz a láb mellett követi a test mozgását, kutya 3 lépésenként eszi belőle a falatot miközben követi a séta tempóját – gyorsan mozogva (kocogva), kutya orrának magasságában a kéz, kéz a láb mellett követi a test mozgását, kutya 5 lépésenként eszi belőle a falatot miközben követi a séta tempóját |
FOKOZATOK ÉLETHELYZETBEN | kihívást jelentő élethelyzetben több falat érkezik, pépesebb/ nedvesebb falat, nyakörvvel/ hámmal és pórázzal gyakorolva | kihívást jelentő élethelyzetben több falat érkezik, pépesebb/ nedvesebb falat, lassabb kézmozdulattal, a zavaró ingertől távolabb, nyakörvvel/ hámmal és pórázzal gyakorolva | kihívást jelentő élethelyzetben több falat érkezik, pépesebb/ nedvesebb falat, a zavaró ingertől távolabb, nyakörvvel/ hámmal és pórázzal gyakorolva, intenzíven lekötve a kutya figyelmét, a séta tempóját gyorsítva vagy lassítva a helyzethez igazítani, időtartam hosszabb vagy rövidebb a helyzethez igazítva | kihívást jelentő élethelyzetben a 3. lépést követjük, ha az sikeres, akkor lépünk a 4. lépésre és a fokozatokat követjük a lépésekben |
Kölyökkutya modul Írásos projekt beadási határideje: április 15. 18:00-ig e-mailben elküldve.
Az oldal tartalmának másolása tilos!