A héten is 3 feladatsor áll rendelkezésedre.
A feladatsorokat akár felváltva is gyakorolhatod, egyik nap az egyiket, másik nap a másikat:
0. lépés:
Kutya helyének kijelölése.
A feladatok gyakorlásánál továbbra is érdemes az alábbiakra figyelni:
EMLÉKEZTETŐ – FIGYELMEZTETŐ JELEK
Érdemes megszakítani a gyakorlást, ha a kutya az alábbi jelek valamelyikét mutatja:– orrváladékozás/ orrcsöpögés
– mancsok izzadása
– kutya merevsége, lefagyása, feszültsége
– morgás, vicsorgás, harapás
– intenzív szájnyalogatás
– szem kidülledése- “oldalra sandítás”
– kutya elmegy, kilép a feladatból, eltávolodik a helyzettől, elvonulA figyelmeztető jeleket a tanítás ideje alatt fokozottan figyeljünk, kiváltképp a tiltás tanításakor.
BEHÍVÁS Legyen nálad a póráz és a kutya egyik játéka, illetve jutalomfalatok. | 1. Sétálj és közben gondold ki mi legyen a behívás vége: – feladat vagy -játék Vedd figyelembe a kutyád szükségleteit/ motivációját: Mi az ami miatt most szívesen jönne hozzám? Majd: Add ki a figyelemfelkeltő hangot és mondd a kutyád nevét + “GYERE”. Amikor a kutya odaért hozzád, dicsérd őt szóban, majd kérj tőle egy feladatot vagy hívd játszani (lásd. a behívás végéhez kapcsolódó feladatokat és játékokat az előző heti gyakorlatsornál). A feladat vagy játék végét jelez a kutya számára: “MEHETSZ”. 2. Sétálj és közben gondold ki mi legyen a behívás vége: Ha az 1. körben feladatot kértél tőle, most hívd játszani, ha játékra hívtad, akkor most feladatot kérj tőle. Vedd figyelembe a kutyád mentális állapotát: A koncentrált vagy játékos? Most épp az ellenkezőjére hívd őt! Ha koncentrált, akkor játékra, ha játékos, akkor a koncentrációra. Majd: Add ki a figyelemfelkeltő hangot és mondd a kutyád nevét + “GYERE”. Amikor a kutya odaért hozzád, dicsérd őt szóban, majd kérj tőle egy feladatot vagy hívd játszani (lásd. a behívás végéhez kapcsolódó feladatokat és játékokat az előző heti gyakorlatsornál). A feladat vagy játék végét jelez a kutya számára: “MEHETSZ”. 3. Sétálj és közben gondold ki mi legyen a behívás vége: Gondold végig melyik érzékszervét használta aktívabban a kutya a 2. kör behívás végén. Vedd figyelembe a kutyád érzékelését: Az orrát használta a feladathoz vagy a játékhoz, amit kértél tőle? Vagy a látását? Most “válts érzékszervet” a behívás végén egy feladattal vagy egy játékkal! Ha eddig az orrát használta intenzíven, most a látására kelljen jobban hagyatkoznia, ha a látását használta intenzíven, akkor az orrára hagyatkozzon a a kutya a behívást követő feladatban vagy játékba, amit kiválasztasz neki. Majd: Add ki a figyelemfelkeltő hangot és mondd a kutyád nevét + “GYERE”. Amikor a kutya odaért hozzád, dicsérd őt szóban, majd kérj tőle egy feladatot vagy hívd játszani (lásd. a behívás végéhez kapcsolódó feladatokat és játékokat az előző heti gyakorlatsornál). A feladat vagy játék végén kapcsold pórázra a kutyát. Egy falatot tarts az orrához, és ezzel vezesd őt a lábad mellé, és lassan, szinte totyogva sétálj vele a helyéhez. A falat végig az orr magasságában, a kutya nyalogathatja is. Amikor a kijelölt helyéhez értél, add oda neki a falatot a kezedből és folytasd a helyben maradás feladattal. |
HELYBEN MARADÁS- “MARAD” (előzetesen kapcsold pórázra a kutyát) | Állj a kutyával szemben. Kérj tőle egy pózt (áll/ül/fekszik), vezesd a pózba vagy már előre is kérheted tőle. Jutalmazd. BEMELEGÍTÉS 1. Majd egyik kezeddel mutasd “MARAD” és közben mondd is, míg a másik kezedből kap egy jutalmat a kutya: Ezt ismételd el 3x “MARAD ÉS KAPJA A FALATOT RÖGTÖN” 2. Ezt követően mondd és mutasd “MARAD”, majd számolj el magadban 5-ig és jutalmazd a kutyát. Ezt ismételd el 3x “MARAD- 5-IG SZÁMOLÁS-JUTALMAZÁS” EZT KÖVETŐEN 1. KUTYÁHOZ VISZONYÍTOTT TÉRBELI HELYZET VÁLTOZTATÁSA, KUTYÁVAL SZEMBE FORDULVA, TÁVOLSÁG NÖVELÉS NÉLKÜL Mondd és mutasd “MARAD”. És lépj oldalra egy lépést (bal vagy jobb oldalra). Arccal végig a kutya felé fordulj. Majd lépj vissza és jutalmazd. Ismételd, és most a másik oldalra lépj egy lépést. Ha ez sikerült, akkor ismételd úgy, hogy az ellépés végén már 5-ig számolsz, majd visszalépsz a kutyához és jutalmazod őt. Ha ez sikerült, akkor már harántirányba lépj. És a fenti fokozat mentén ismételj. Ha sikerült haránt irányba is ellépned, akkor a kutya háta mögé lépj és a fenti fokozat mentén haladj továbbra is: Arccal és teljes testtel a kutya felé fordulva – mondd és mutasd “MARAD”, majd lépj el, rögtön lépj vissza és jutalmazd a kutyát – mondd és mutasd “MARAD”, majd lépj el, számolj magadban 5-ig, lépj vissza és jutalmazd a kutyát. 2. TÁVOLSÁG NÖVELÉS, KUTYÁVAL SZEMBEN FORDULVA Mondd és mutasd “MARAD”. A kutyával végig szeme fordulva, hátrálva lépj el 3 lépést. Majd lépj vissza és jutalmazd. Ha ez sikerült, akkor ismételd úgy, hogy az ellépés végén már 5-ig számolsz, majd visszalépsz a kutyához és jutalmazod őt. Ha ez sikerült, akkor ismételd, és most 5 lépés távolságra lépj el. 3. KUTYÁHOZ VISZONYÍTOTT TÉRBELI HELYZET VÁLTOZTATÁSA, KUTYÁNAK HÁTAT FORDÍTVA, TÁVOLSÁG NÖVELÉS NÉLKÜL Mondd és mutasd “MARAD”. FORDÍTS HÁTAT A KUTYÁNAK és lépj oldalra egy lépést (bal vagy jobb oldalra). Hátat fordíts a kutyának. Majd lépj vissza hozzá, fordulj felé és jutalmazd őt. Ismételd, és most a másik oldalra lépj egy lépést. Ha ez sikerült, akkor ismételd úgy, hogy az ellépés végén már 5-ig számolsz, közben egyszer mondod “MARAD”, majd fordulj felé, lépj vissza és jutalmazd őt. Ha ez sikerült, akkor már harántirányba lépj. És a fenti fokozat mentén ismételj. Ha sikerült haránt irányba is ellépned, akkor a kutya háta mögé lépj és a fenti fokozat mentén haladj továbbra is: FOKOZATOK 1. mondd és mutasd “MARAD”→ fordíts hátat a kutyának → majd lépj el → fordulj vele szembe → rögtön lépj vissza hozzá→ jutalmazd a kutyát 2. mondd és mutasd “MARAD” → fordíts hátat a kutyának→ majd lépj el → számolj magadban 5-ig → mondd még egyszer “MARAD” →fordulj a kutyával szembe → lépj vissza hozzá→ jutalmazd a kutyát. 4. TÁVOLSÁG NÖVELÉS, KUTYÁNAK HÁTAT FORDÍTVA Ha ez sikerült, akkor mondd és mutasd “MARAD”, majd fordíts hátat a kutyának és így lépj el 3 lépést. Majd fordulj vissza, lépj vissza hozzá és jutalmazd őt. Ha ez sikerült, akkor ismételd úgy, hogy az ellépés végén már 5-ig számolsz, KÖZBEN MONDD ki még egyszer “MARAD”. Majd fordulj a kutyával szembe, lépj vissza a kutyához és jutalmazd őt. Ismételd, és most 5 lépés távolságra lépj el. Ha mindez sikeres volt, akkor 5. KUTYÁHOZ VISZONYÍTOTT TÉRBELI HELYZET VÁLTOZTATÁSA, KUTYÁVAL SZEMBE FORDULVA, TÁVOLSÁG NÖVELÉSSEL Mondd és mutasd “MARAD”. A kutyával végig szeme fordulva, lépj egy lépést oldalra (balra vagy jobbra), és onnan hátrálva lépj el 3 lépést. Majd lépj vissza és jutalmazd. Ha ez sikerült, akkor ismételd úgy, hogy az ellépés végén már 5-ig számolsz, majd visszalépsz a kutyához és jutalmazod őt. Ismétled ugyanezt a kutya másik oldalára kilépve. Ha ez sikerült, akkor már harántirányba lépj. És a fenti fokozat mentén ismételj. Ha sikerült haránt irányba is ellépned, akkor a kutya háta mögé lépj és a fenti fokozat mentén haladj továbbra is. 6. KUTYÁHOZ VISZONYÍTOTT TÉRBELI HELYZET VÁLTOZTATÁSA, KUTYÁNAK HÁTAT FRODÍTVA, TÁVOLSÁG NÖVELÉSSEL Mondd és mutasd “MARAD”. Fordíts hátat a kutyának, lépj egy lépést oldalra (balra vagy jobbra), és onnan lépj el 3 lépést, távolodva a kutyától (végig hátat fordítva neki). Majd fordulj a kutyával szembe, lépj vissza és jutalmazd. Ha ez sikerült, akkor ismételd úgy, hogy az ellépés végén már 5-ig számolsz, közben MONDID MÉG EGYSZER “MARAD”, majd visszafordulsz a kutya felé, visszalépsz a kutyához és jutalmazod őt. Ismétled ugyanezt a kutya másik oldalára kilépve. Ha ez sikerült, akkor már harántirányba lépj. És a fenti fokozat mentén ismételj. Ha sikerült haránt irányba is ellépned, akkor a kutya háta mögé lépj és a fenti fokozat mentén haladj továbbra is. FONTOS: ott állj meg a gyakorlásban, ahol a kutyád éppen tart a tanulásban. Lehet az is, hogy az előző hét helyben maradás feladatát tudod vele gyakorolni. Feladat végén: Majd mondd és mutasd “MEHET” és hívd játszani, oldd fel, mutasd meg neki hogy játékban hogyan tudja levezetni azt az energiát amit a helyben maradásban felhalmozott. |
Készítsd magadhoz: egy zacskót vagy sípolós játékot és egy tollat (írószerszámot).
A héten: érintésekhez szoktatás feladatban (mancs megérintése, mancs törlésére felkészítés, karomvágásra felkészítés és az idegen tárggyal megérintés imitálását gyakoroljuk.
SZEMKONTAKUS | Állj a kutyával szemben. Kérj tőle egy pózt (áll/ül/fekszik), vezesd a pózba vagy már előre is kérheted tőle. Jutalmazd. BEMELEGÍTÉS 1. Majd egyik kezeddel mutasd “MARAD” és közben mondd is, míg a másik kezedből kap egy jutalmat a kutya: Ezt ismételd el 3x “MARAD ÉS KAPJA A FALATOT RÖGTÖN” 2. Ezt követően mondd és mutasd “MARAD”, majd számolj el magadban 5-ig és jutalmazd a kutyát. Ezt ismételd el 3x “MARAD- 5-IG SZÁMOLÁS-JUTALMAZÁS” Továbbra is ÁLLJ A KUTYÁVAL SZEMBEN, csendben és rakd mindkét kezed a hátad mögé. Nézz a kutya szemébe. Amikor belenézett a szemedbe: 1. dicsérd szóban és rögtön kap egy jutalomfalatot. Ezt ismételd el 3x 2. Ezt követően amikor a szemedbe néz, dicsérd szóban, majd számolj el magadban 5-ig és jutalmazd a kutyát. Ezt ismételd el 3x Ha ez sikeres volt, akkor várd meg amíg a kutya Rád néz, és dicsérd szóban. Ezt követően ismételd az előző hét feladatát egy tárggyal (zacskóval vagy sípolós játékkal.) HALLÁSa kezedben lévő sípolós játékot nyomd meg egyszer, röviden. Amint megnyomtad, mondd “NEM”. Amikor a kutya Rád néz, jutalmazd. Ezt ismételd el 3x, majd folytasd a LÁTÁSSAL Ha ez sikeres volt, akkor várd meg amíg a kutya Rád néz, és dicsérd szóban. Ezt követően LÁTÁS a kezedben lévő játékot ejtsd le a földre. Majd mondd “NEM”. Amikor a kutya Rád néz, jutalmazd. Mondd neki “MARAD” és vedd fel a játékot a földről. Ezt ismételd el 3x A 3. alkalommal a játék maradhat lent a földön. Ha ez sikeres volt, akkor várd meg amíg a kutya Rád néz, és dicsérd szóban. Ezt követően SZAGLÁS a kezedben lévő jutalomfalatot ejtsd le a földre a játék mellé. Majd mondd “NEM”. Amikor a kutya Rád néz, jutalmazd. Ezt ismételd el 3x majd mondd “MARAD” lépj el egy lépést hátra, hátrálva, végig a kutyával szembe fordulva, és vedd fel a földről a jutalomfalatokat. Majd folytasd a következővel vagy ITT TARTS SZÜNETET. Ha ez sikeres volt, akkor várd meg amíg a kutya Rád néz, és dicsérd szóban. Ezt követően ÉRINTÉS az egyik lábadat óvatosan emeld fel és lábujjal érintsd meg a kutya mancsát (épphogy csak érj hozzá). Majd mondd “NEM”, és közben a lábadat vedd le a mancsáról. Amikor a kutya Rád néz, jutalmazd. (Ha a kutya trükköt tanult korábban: láb megérintés = pacsi, akkor ezt a lépést nyugodtan hagyd ki.) Ha ez sikeres volt, akkor mondd és mutasd “MARAD”. Guggolj le a kutyához. Ismételd a szemkontaktus első két lépését (1. szemkontaktus- szóbeli dicséret- rögtön falat 3x, 2. szemkontaktus – szóbeli dicséret- 5-ig számolás – falat 3x) Amikor a kutya rád néz dicsérd szóban és az egyik kezeddel érintsd meg a mancsát. Mondd “NEM” + “MARAD”, húzd vissza a kezedet, várd hogy rád nézzen és jutalmazás egy falattal. (Ha a kutyád a “NEM” szó hallatán elhúzódik, távolságot kezdene tartani, használj másik szót pl. “FIGYELJ”). Ezt ismételd 2 alkalommal. Majd a toll segítségével ismételd még 3-szor. Közben figyeld a kutya jelzéseit, és maradj mindig az ingerküszöb alatt. Ha számára kellemetlen az érintés, akkor szakítsd meg a szemkontaktus feladatot, és folytasd az alábbiak szerint: adj neki több falatot és folyamatos étel kontaktussal kösd le a figyelmét. Fokozatosan haladj afelé, hogy minél kellemetlenebb számára az érintés, annál rövidebb ideig tartson és több falattal kínáld őt. Akár ismétlés nélkül engedd el a feladatot. Feladat végén: Kapcsold le a pórázról (“MARAD”+pórázról lekapcsolás), majd mondd és mutasd “MEHET”. Hívd játszani, oldd fel, mutasd meg neki hogy játékban hogyan tudja levezetni azt az energiát amit felhalmozott. Adj neki kellemes érintéseket, felszínesen borzolgasd, emlékeztetve őt arra, milyen kellemes érzés amikor ő megrázza magát. |
LÁB MELLETTI SÉTA (kéz követése láb mellett) | 0. Jelöljük ki a kutya helyét. 1. BEHÍVÁS Álljunk a kutya helyénél és hívjuk magunkhoz a kutyát: hang- kutya neve- “GYERE”. Jutalmazzuk. 2. HELYBEN MARADÁS LÁB MELLETT Egy következő falattal vezessük magunk mellé a kutyát, arra az oldalunkra amelyik kezünkben a falatot tartjuk. Álljunk egy helyben és adjuk oda ezt a falatot a kutyának. Kérjük tőle “ÁLL”, jutalmazzuk. Majd mondjuk “MARAD” és készítsünk elő több falatot a kezünkbe. Jutalmazzuk. A helyben maradást mentális bemelegítő feladatként alkalmazzuk itt. Ezért 2.1. kérd “MARAD” és jutalmazd a kutyát rögtön. Ezt ismételd 3-szor. 2.2. majd kérd “MARAD” és számolj el magadban 5-ig, majd jutalmazd. Ezt ismételd el 3-szor. Megszakítás nélkül folytasd a tanítást a 4. pontban leírtak szerint. 3. SZEMKONTAKTUS LÁB MELLETT 3.1. Várjuk meg amíg a kutya ránk néz, ekkor dicsérjük szóban és adjunk neki rögtön egy falatot. Ezt ismételjük 3x 3.2. Várjuk ismét, hogy ránk nézzen, amikor felvette a szemkontaktust, akkor dicsérjük szóban, számoljunk el magunkban 5-ig, majd jutalmazzuk. Ezt ismételjük 3x 4. LÁB MELLETTI SÉTA Végül várjuk meg, hogy ismét ránk nézzen, dicsérjük szóban és ekkor induljunk el. 4.1. Kéz követése láb mellett- folyamatos étel kontaktussal: nyújtsuk le a falatokkal teli kezünket a kutya orrához és így sétáljunk lassan, közben mondjuk “SÉTA”/”TOVÁBB” (láb melletti séta szava). A kutya orra előtt tartsuk végig a jutalomfalatos kezünket, hagyjuk, hogy nyalogassa. A kéz a hátunk mögött vagy a lábunkkal egy vonalban van, a kutya orrának magasságában. Így sétáljunk el a kutya helyétől 3-5 lépés távolságra, majd nagyobb ívben forduljunk és a kutya helyéhez sétáljunk vissza. A helyén kézből adjuk oda ezt a falatot. Ha úgy látjuk, hogy a motivációja alábbhagy, akkor amikor visszaértünk a helyéhez elrejtjük egy falatot a kezünkben, és mondjuk “KERESD”, amikor jelzi, megkapja a falatot. (A keresést ki is hagyhatod, ha a kutya motivált). Amint megette a falatot folytatjuk: 4.2. Kéz követése láb mellett- megszakításokkal: VÁRJUK MEG AMÍG A KUTYA ISMÉT RÁNK NÉZ, EKKOR DICSÉRJÜK SZÓBAN, TARTSUK AZ ORRÁHOZ A JUTALOMFALATOKKAL TELI KEZÜNKET ÉS INDULJUNK EL. A kutya kijelölt helyétől 3-5 lépés távolságra sétáljunk lassan. Amikor követi a kezet, mondjuk “SÉTA”/”TOVÁBB” és ebben a körben már lépésenként adjunk neki jutalmat. Amikor követi a kezet mondjuk “SÉTA”/”TOVÁBB” → adunk neki egy falatot→ és sétálunk tovább, amikor ismét követi a kezet mondjuk “SÉTA”/”TOVÁBB” → adunk neki egy falatot … és így tovább. Majd amikor visszafordultunk és végül visszatértünk a helyéhez, elrejtünk neki egy falatot a kezünkbe: “KERESD”, amit megkereshet és megeheti a falatot (A keresést ki is hagyhatod, ha a kutya motivált). 4.3. Kéz követése láb mellett- megszakításokkal és szóbeli dicsérettel: VÁRJUK MEG AMÍG A KUTYA RÁNK NÉZ, EKKOR DICSÉRJÜK SZÓBAN, TARTSUK AZ ORRÁHOZ A JUTALOMFALATOKKAL TELI KEZÜNKET ÉS INDULJUNK EL. A kutya kijelölt helyétől 3-5 lépés távolságra sétáljunk lassan. Amikor követi a kezet, mondjuk “SÉTA”/”TOVÁBB” és ebben a körben már szóban is dicsérjük a kutyát. Sétálunk és amikor követi a kezet mondjuk “SÉTA”/”TOVÁBB” → szóbeli dicséret → adunk neki egy falatot → “SÉTA”/”TOVÁBB” → szóbeli dicséret → falat … és így tovább. Majd amikor visszaértünk a helyéhez elrejtünk neki egy falatot a kezünkbe: “KERESD”, amit megkereshet és megeheti a falatot. (A keresést ki is hagyhatod, ha a kutya motivált). Végül kérd tőle “MARAD”, kapcsold le a pórázról dicsérd szóban és “MEHET”. Hívd játszani, oldd fel a feladatból. |
1.LÉPÉS | 2.LÉPÉS | 3.LÉPÉS | 4.LÉPÉS |
Az oldal tartalmának másolása tilos!