A héten a gyakorlásához továbbra is otthoni, csendes, benti környezetet érdemes választani.
0. lépés:
Kutya helyének kijelölése (ennek “miért”-jét lásd az előző heti anyagokban).
A heti feladatok gyakorlásánál továbbra is érdemes az alábbiakra figyelni:
- még bent a lakásban gyakorolni, ahol kevés a zavaró tényező
- a megadott sorrendben gyakorolva a feladatokat, mintha egy koreográfia lenne
- a megadott ismétlésszámmal
- ideális naponta egyszer, a kutya számára kijelölt tanulási időben gyakorolni (ez a legideálisabb etetési idő előtt, ekkor a kutya napi étel adagjának egy részét lehet a tanításra szánni, majd a tanulás végén az etetési idővel zárni a közös gyakorlást)
- a feladatok ideje alatt a kutya lehet pórázon vagy akár anélkül is, érdemes változtakoztatni, hogy a kutya szokja meg: póráz=feladat, de tudja később azt is, hogy anélkül is lehet feladata, hogy pórázra lenne kapcsolva.
Viszont az önkontroll feladatnál minden esetben legyen a kutya pórázon, hiszen a póráz az ami visszafogja, ha az ösztönök erősebbnek bizonyulnak a feladat ideje alatt. És érvényes ez a szemkontaktus feladatnál is. - a kutya számára legyen elérhető a ivóvíz a közelben, kínáljuk vízzel a feladatok között tartott szünetekben
- a tanulási idő alatt: feladat-szünet váltakozik, a szünetekben hagyjuk, hogy a kutya eltávolodjon, de akár játszani is hívhatjuk. A szünet ideje szubjektív, most még érdemes rövidebb szünetet tartani max. 1 perc, hogy a kutyát könnyebben vissza lehessen hívni a gyakorlásba.
- a szavak másodlagosak, most még a kutyát “az orránál fogva vezetni tanuljuk”. Próbáljunk meg csendben maradni, a kéréseken kívül ne mondjunk ki más szavakat, hogy a kutya könnyebben tanulja meg mit jelent (milyen feladatot rejt) egy adott szó.
- a tanítás során nyugodtan léphetsz visszafelé is (alapok megszilárdítása), ha egy-egy feladat nem sikeres. Akár pépes falattal is készülj a darabos jutalomfalatok mellett. Ha a kutya figyelme lankad, a legegyszerűbb a figyelmét visszahozni az “orránál fogva”, folyamatos étel kontakttal vagy étel kerestetéssel.
Szakítsd meg a gyakorlást, ha a kutya az alábbi jelek valamelyikét adja:
- orr váladékozása
- mancsok izzadása
- kutya merevsége, lefagyása, feszültsége
- morgás, vicsorgás
- kutya elmegy, kilép a feladatból, eltávolodik a helyzettől (ez azt jelenti, hogy a kiváltó ingerrel ellentétes irányba indul el)