A helyszín változtatással már elkezdünk felkészülni a kutyasétáltatásra. Ma egy kisebb lépést teszünk, és még otthoni környezetben gyakorlunk a kutyával, számára egy fokkal nagyobb kihívást jelentő helyszínen.
A helyszín változtatás ellenére, egy biztos pontot továbbra is adunk a kutyának: ez nem más mint a tanulásra kijelölt helye. Amikor a kijelölt helyét leteríted az új helyszínen, lehet már rögtön tudni fogja, itt tanulás következik, de az is előfordulhat, hogy a figyelme eleinte elkalandozik és időbe telik mire feleszmél, itt is feladat van.
Ez a kijelölt hely segít emlékeztetni a kutyát a feladatokra, ezáltal könnyebb az új helyszínen a tanítás.
A kezdetek kezdetén a kijelölt helyhez kapcsoltuk a közös gyakorlást, amit a pórázhoz is elkezdtünk kötni a tegnapi napon. Csakúgy mint a kijelölt hely, a póráz is lehet egy biztos pont a kutya számára. Arra törekszünk a gyakorlatsor ismétlésével, hogy ez is rögzülhessen: a póráz látványa = a közös gyakorlással.
Mindezzel segítjük a kutyát a tanulásban, miközben magunk is tanuljuk, hogy egy újabb helyszínen is magabiztosan tudjunk gyakorolni a kutyával. A kutya közben tanulja a kommunikációnkat: mert lehet hogy picit máshogy mozdulunk, más hangsúllyal mondjuk a szavakat ezen a helyszínen. Többek között ezért is kértelek a kezdetek kezdetén, hogy találd meg azt a hangot, amit ha kiadsz, arra kutyád felfigyel. A hangban kevésbé jelennek meg az érzelmek mint a szavakban, és a kutya számára egyértelműbbé teszi a kommunikációt, még egy új helyszínen is, ha van egy hang amivel fel tudod kelteni a figyelmét.
Az oldal tartalmának másolása tilos!