4. nap #jógakutyával kihívás
Lehet, hogy eljátszottál már a gondolattal, milyen jó lenne, ha kimondanád a szót: “NYUGI!”, és a kutyád rögvest lerázná magáról az izgalmat vagy a félelemből egy szempillantás alatt átbillenne a biztonság érzetébe.
Egy ideális világban talán így működne – Te kimondod “NYUGI!” és körülötted minden és mindenki relaxál, a feszültség elillan.
Ám a valóságban talán még egy embert sem nyugtatott meg egy kimondott szó, úgy önmagában, tettek nélkül. Azonban, hozzákötve egy kellemes zenét, az összetartozás érzését vagy egy reményteli szövegbe fűzve a nyugalom gondolatvilágát, annál inkább érvényesülhet nyugtató hatása akár csak egy szónak is… zenehallgatás, beszélgetés, olvasás közben… – Emberként sokféle eszközünk van a megnyugvás megeleléséhez ilyen módokon.
De gondolkoztál már azon, hogy a kutyádnak milyen lehetőségek adottak kapcsolódni a belső békéhez az emberi környezetben, melletted?
Az egyik ilyen lehetőség, amit emberként biztosítani tudunk a kutyák számára, az a jelenlétünk és a tudatos tanítás, egy erre a célra kijelölt tanítási időben.
A tanítás attól lesz tudatos, hogy emberként felkészülünk rá: amellett, hogy tudjuk mit szeretnénk tanítani és hogyan tudjuk a kutya igényeire szabni a feladatokat, éppoly fontos a jelenlétünk fejlesztése, a belső csend, a koncentráció és a megfigyelés előhívása, mielőtt a kutyával kapcsolatba lépünk.
Ugyanakkor egy dologgal még nem foglalkoztunk: a gondolatainkkal.

A FÓKUSZBAN: A GONDOLATOK IRÁNYÍTÁSA.
A gondolataink, amik a kutya tanítása közben felsejlenek, könnyedén kizökkenthetnek a jelenlétből. Amint a gondolat elkalandozik, az érzés megváltozik bennünk és mindez a cselekvésünkre is kihat. Azok a pillanatok, amikor a kutya elveszti a motivációját, vagy erősebb izgatottsággal jelez nekünk, gyakran egybeesnek a gondolataink elkalandozásának pillanataival. A relaxáció eléréséhez gondolataink megfigyelésén túl, a gondolataink irányítása egy újabb eszköz lesz a kezünkben a mai naptól.
FELADAT NEKED
A mai napon egy számolással összekötött légzőgyakorlattal készülünk fel a kutya tanítására.
Mielőtt elkezded a gyakorlást a kutyáddal:
1. Készülj fel: készítsd elő a jutalomfalatokat, a kutyád kijelölt helyét és egy játékot.
2. Mielőtt a kutyád tanításába kezdenél: készíts neki egy- két jutalomfalatos játékot:
– ha van otthon– pl. jutalomfalatos labda, szimat szőnyeg stb. , akkor töltsd meg pár szem falattal, akár több játékot is bevethetsz
– ha nincs otthon, akkor egy törölközőre vagy pokrócra köss egy- két csomót, és rejts el a csomókban falatokat (lásd a videón)
3. Terítsd ki a jógaszőnyeget! És add oda a kutyádnak a jutalomfalatos játéko(ka)t!
4. Most Rajtad a sor! Helyezkedj el egy kényelmes ülő pózban, és kezdd el a gyakorlást az alábbi leírás alapján:
Testpóz | Helyezkedj el egy számodra kényelmes ülő test pózban. (Ülhetsz a földön, a kanapén vagy akár egy székben is).Majd lassan hunyd le a szemeidet. |
Mentális fókusz gyakorlatok (koncentráció, megfigyelés, gondolat irányítás) | LÉGZÉS HANGJA – MEGFIGYELÉS (változatlan): Hagyd lehunyva a szemeidet és vidd a figyelmedet a saját légzésed hangjára. Ha segít a tenyereidet rakd a fülekre, és így hallgasd a légzésedet. 3 belégzés és kilégzés után folytasd a következővel: LEVEGŐ ÁRAMLÁS – MEGFIGYELÉS (változatlan): Hagyd lehunyva a szemeidet és vidd a figyelmedet az orrlyukak bejáratára. Figyeld meg ahogy áramlik be- és ki a levegő. (Lehet hideget érzel, lehet meleget, lehet csiklandozást vagy bizsergést… és az is lehet hogy nem érzed ahogy áramlik a levegő. Bármit is érzel vagy nem érzel, csak figyeld meg.) 3 belégzés és kilégzés után folytasd a következővel: LÉGZÉS – SZÁMOLÁS: Hagyd lehunyva a szemeidet. Lassú kézmozdulattal, tedd a jobb tenyeredet a mellkasodra, a bal tenyeredet a hasadra, a köldökhöz. Lágyan pihentesd a tenyereket, ne helyezz nyomást a testre. Egy mély lélegzetvétel után, fújd ki a levegőt. A következő belégzésnél kezdj el lassan 3-ig számolni magadban. Majd kilégzésnél szintén számolj magadban 3-ig. 3 kör számolás után zárd le a gyakorlást. |
Lezárás | Lassan engedd el a megfigyelést, és nyisd ki a szemeidet. |
5. Amikor végeztél a gyakorlással, folytasd a kutyád tanításával! A mai napon egy dolgon változtatunk a kutyád tanításában. Olvasd tovább a “FELADAT A KUTYÁDDAL RÉSZBEN”.
FELADAT A KUTYÁDDAL
Haladj az első hét videósegédlet és a feladatleírás mentén. A megadott sorrendben haladj és a “FELADAT LEZÁRÁSA” részt az alábbiak szerint folytasd. Egyéb máson, ne változtass az alap feladatsorban. Csak erre az egy változtatásra koncentrálj a FELADAT LEZÁRÁSÁNÁL:
Lassú kézmozdulattal tarts egy falatot a kutyád orra elé. Hagyd, hogy elkezdje nyalogatni a falatot. Eközben rakd az egyik tenyeredet a kutyád BAL oldalára a mellkasához. Próbáld meg kitapintani a szívdobbanását. Majd kezdd el számolni a szívdobbanást. Számold addig, amíg az első gondolat megjelenik benned! Majd tudatosan vidd vissza a figyelmedet a szívdobbanásra és a számolásra. 5-10 szívdobbanást számolj így. Ha elkalandozik a figyelmed, kezdd elölről a számolást.
Közben figyeld a kutyád határait. Ha kényelmetlen a számára az érintés, ha feszültté válik, szakítsd meg a gyakorlatot.
Végül: hagyd, hogy megegye a kezedből a falato(ka)t, és egy következő falattal hívd magad felé. Nyújtsd felé a falatot, és hátrálj pár 1-2 lépést, és hagyd hogy megegye a kezedből ezt a falatot is. Végül lassú kézmozdulattal simítsd át a bundáját: a fejtől a farok irányába indulj, a gerinc vonala mentén, de a gerincre semmiképp se nyomj rá, ne érintsd a gerincet, csak mellette haladj a kezekkel. Pakold el a tanulásra kijelölt helyet.
EMLÉKEZTETŐ
Ha a kézből a falat nyalogatása nehézséget okoz, mert a kutya harapdál, vagy türelmetlenül szeretne hozzájutni a falathoz és a lábával karmol stb., akkor érdemes a gyakorlás idején ún. lickimat-et / nyalogatós játékot használni, amibe pépes ételt tudsz kenni és a kutya könnyebben hozzá tud szokni a nyalogatáshoz, vagy akár egy lapos fakanálra is kenhetsz pépes ételt.
MIÉRT EZ A FELADAT?
Gondolataink megjelenése természetes részünk. Értelmezni, érteni szeretnénk a kutyánk viselkedését, amihez a múltbeli tapasztalataink és a jövőbeli elképzeléseink mind segítségünkre vannak.
A tegnapi napon a kutyád légzését figyelted, a mai napon a szívdobbanását. És a mai napon már a számolás is segítségedre volt abban, hogy a gondolataidat le tudd kötni, és a jelen pillanatban tudd megfigyelni azt, ami akkor történt.
Mindkét megfigyelés gondolatébresztő lehet számodra. A kutyád hasi területén lehet nem érezted a belégzés tágulását és a kilégzés süllyedését… a mellkas területén lehet csak felszínesen, épp hogy el tudtad kapni azt a pillanatot, amikor a kutyád levegőt vett, mert éppen a falatot szimatolta a kezedben és nem is biztos, hogy nyalogatta, ahogy a feladat leírásban volt… ma pedig a szívdobbanás tapintása az, ami újabb információt adott számodra, és ezen a ponton felteheted magadnak a kérdést: miért van szükség minderre?
A kutyád testi jelzései, amiből később is információkat fogunk “olvasni”, irányadó lesz ahhoz, hogy kapcsolódjunk a belső állapotának valóságához. Hogy valóban azt vegyünk észre ami abban a pillanatban a kutyánkban zajlik, a légzés és a szívdobbanás a vezérfonalunk.
A relaxált állapot kivetül a kutya légzés ritmusára és a szívdobbanására, csak mint az izgalmi állapot.
Nyugalmi állapotban a légzés lassul, a hasi légzés jellemzően megjelenik és a szívverés szintén lassul, ritmusa kiszámítható, míg izgatott állapotban a gyorsabb, felszínesebb légzés a mellkas területén, és a gyorsabb szívdobbanás jellemző.
ÉRDEKESSÉG
A kutya szervezete (ahogy minden más élő szervezet) a működése során a belső egyensúly megtartására törekszik (ez a belső egyensúly a homeosztázis). Ezért idővel az izgatottságból a lenyugvás állapotába érkezik meg.
A homeosztázisnak köszönhetően egy egészséges kutya szervezetére nyugalmi állapotban jellemző testhőmérséklet, vérnyomás, szív összehúzódás és elernyedés, és légzés ritmusa az alábbi átlagértékek szerint alakul:
ÁTLAGÉRTÉKEK EGY EGÉSZSÉGES KUTYA NYUGALMI ÁLLAPOTÁBAN | |
vérnyomás normálérték | 110/80-160/100 |
szívdobbanás/ perc | 120-160 szívdobbanás/ perc kölyök és kistermetű kutyák esetében, 60-120 szívdobbanás/ perc közepes- és nagyméretű kutyák esetében |
testhőmérséklet | 38-39 °C |
átlagos légzés ritmusa | 10-35 légvétel / perc |
Ha kérdésed van, elakadsz vagy sikerélményt osztanál meg:
Csatlakozz a zárt Facebook csoporthoz:
https://www.facebook.com/groups/jogakutyaval/
Mindenképpen kérdezz, ha elbizonytalanodsz: nincs rossz kérdés. 🙂
Gyakorolj minden nap kutyusoddal együtt a napi fókusz feladatok segítségével.
Ne siess! Adj időt magadnak és a kutyádnak egyaránt! A fókusz feladatokhoz fokozatosan férsz hozzá: MINDEN NAP 17:00-tól. 😉