Ebben a blog cikkben egy összegzést osztok meg Veletek: 10 dolgot, amit 9 év alatt megtanultam Robinsontól.
Régen volt már személyesebb blog bejegyzés, de különleges alkalom hívott arra, hogy összegezzek, és egy részét meg is osszam Veletek.
Robinson ma, május 1-jén (2025-ben) lett 10 éves. 🥳
Kilenc éve fogadtam őt örökbe és most már javában tapossa a senior kort, amihez nekem is szükséges alkalmazkodnom. Ez magával hozza azt is, hogy összegzek, hálát adok, és búcsút intek egyes szokásoknak, amik már nem szolgálják őt ebben az életkorban. Amit már ideje elengedni, azt ő jelezni is szokta a maga módján. 🙂

Ez az összegzés inkább számomra segítség a tisztánlátásban és a tudatosításban, hogy már nem kölyök, és már nem is felnőtt, legyek tekintettel arra, amire valójában szüksége van és ezt igyekezzem a napirendben, a kutyasétáltatásban és a játékos tanításban egyaránt figyelembe venni. Tehát teszem ezt azért, hogy a régit könnyedén el tudjam engedni és új rituálékat, szokásokat tudjak beépíteni a vele töltött időbe, olyanokat amik az ő jóllétét szolgálják ebben az életszakaszában, és olyan módon hogy az a kapcsolat építését és fenntartását is szolgálják.
Remélem ad számodra értéket, gondolatokat, inspirációt ez a személyesebb hangvételű írás.
Szeretettel,
Réka
Tehát íme a 10 dolog, amit 9 év alatt megtanított nekem a Kutyám
Jól gondold meg mit szándékozol tanítani nekem, mert azzá válsz amit velem együtt gyakorolsz miközben tanítasz…
… ha türelmet gyakorolsz, türelmessé válsz
… ha feltétel nélküli szeretetet gyakorolsz, szeretet teljessé válsz
… ha figyelmet gyakorolsz, figyelmessé válsz
… ha bizalmat gyakorolsz, magabiztossá válszCsak azt tudod megtanítani nekem, amit Te magad is tudsz, együtt tapasztalunk.
A természet maga a gyógyír, csak keresd fel az erdőt, mezőt, hegyet velem együtt és megmutatom Neked…
… HALLJ (ne csak hallgatózz) a füleddel
… LÁSS (ne csak nézz) a szemeddel
… SZIMATOLJ (ne csak szagolj) az orroddal
… ÉRZÉKELJ (ne csak érezz) a testeddelA valóság túlmutat a szavakon. Ne a szavakban keresd az igazat, hanem a saját tetteidben tapasztald meg Te magad mi igaz, s mi nem az.
Amikor kezdesz kimerülni kapcsolódj ahhoz, amire szükséged van. Válaszd…
… a földet, hogy megtartson
… a friss levegőt, hogy tisztítson
… a tiszta forrásvizet, hogy mozgásba hozzon
… az étert, hogy lelked kiviruljon
… és az ösztönök tüzét válaszd, hogy életkedved lobbanjonAz erő nem a nyers akaratban rejlik, hanem a keletkezés és elmúlás feltétel nélküli elfogadásában. Olvadj bele a változásba, tedd részeddé, ne csak alkalmazkodj hozzá.
“Arra vágysz gazdám, hogy szót fogadjak neked, de valójában arra van szükséged, hogy …………….. “ —- ezen töprengj el inkább a büntetés és megtorlás helyett.
Mert a vágyad nem az amire szükséged van. Áss mélyebbre önmagad megismerésében, hogy megismerd mire van szükséged igazán.Azt amit gondolsz, nem egyenlő azzal, amit valójában megtapasztalsz.
A természetnek egyszerű megoldásai vannak: Tanulj meg együttműködni.
A környezet amiben élsz formálja testedet, lelkedet és mentalitásod egyaránt. Jól válaszd meg mivel veszed magad körül, holt töltöd idődet.

A SzimatONline kutyaoktatás, közösség, inspiráció és gyakorlati tanulás a kutyáddal együtt, ahol a személyes fejlődésed is teret kap. Egyensúlyban a természet ritmusával és a tudományos kutatások eredményeivel. 100% erőszakmentes és büntetésmentes tanítással a stresszmentes kutyás életért.
Szeretettel várlak tanulni a kutyáddal együtt,
Varga Réka biológus, kutyaoktató és jógaoktató
#tudatosság #jelenlét #önismeret #szeretet #bizalom #együttműködés #erőszakmentesen és #büntetésmentesen a kutyaoktatásban
Az írást olvashatod a kutyaoktato.blog.hu oldalon és a virtualiskutyaiskola.hu/blog oldalon is. Minden jog fenntartva! A szöveg másolása, többszörözése, magán- és üzleti célú felhasználása tilos a szerző, Varga Réka, írásbeli beleegyezése nélkül. A kutyaoktato.blog.hu oldalon és a virtualiskutyaiskola.hu/blog oldalon található cikkek linkje szabadon megosztható, ugyanakkor a tartalmak másolása, egy-egy részlet kiragadása tilos a szerző írásbeli engedélye nélkül. A jogtalan felhasználás jogi következményeket von maga után.